Hajónapló A hajónaplóban az általunk fontosnak tartott cikkekbõl, elemzésekbõl válogatunk. Meddig tart (ki) a Demszky-éra? Papp László Tamás, HVG, 2006. augusztus 2. A sok tekintetben negatív mérleg dacára is úgy tûnik, negyedszeri újrázással folytatja Demszky Gábor a Városházán. Hacsak a felszínre törõ búvópatakként eszkalálódó botrányok, kritikus tömeggé gyûlve a városvezetõ politikai sírjává nem válnak. Nem lévén városházi bennfentes, sem közlekedésmérnök, fogalmam sincs, mekkora lehet Demszky Gábor “sara” a Combino-villamosok botránykõ-széria kétes rangjára emelkedett üzemzavarában. Mindenestre gyanús, hogy nulla kilométeres, szupermodernként beharangozott tömegközlekedési csodák kivénhedt gõzmozdonyokként, zsinórban robbannak le. Tudjuk, a politikára is áll a keserûen realista bakamondás: a várakat a közlegények adják fel, de a tábornokok foglalják vissza. Ha a vadiúj, áramszedõs hernyók gond nélkül száguldanának Budapest utcáin, azt a fõpolgármesteri stáb nyilván az újraválasztásának nekigyürkõzõ Demszky érdemeként reklámozná. A pozitívumokat hon-és városatyáink magukénak elkönyvelni, függetlenül attól, ténylegesen voltak-e érdemeik. A kampányévben valamiért több látványos, útfelbontással-szalagátvágással járó beruházás folyik, mint a ciklus többi részében összesen. A politikusok szeretik az ilyesmit. Akkor viszont ne csodálkozzanak, ha a baklövések miatti felelõsséget is nekik tulajdonítják. Úgy két-három hónapja a fõváros elsõ polgárának székért induló csata elõre lefutott meccsnek tûnt. Demszky toronymagasan vezetett, s bónuszként idén – 2002-vel ellentétben - az MSZP sem fog vele szemben állítani senkit. Úgy látszott, Budapest vezetõje simán megkapja – afféle jutalomjáték gyanánt – a következõ ciklust, hogy aztán két évtizedet abszolválva tisztességgel vonulhasson háttérbe. Aztán beütött a ménkû; nem is egy, hanem egész villámcsapás-sorozat. Elõször lemondott a köztiszteletnek örvendõ Schneller István fõépítész. Utána jött a Combino-csapás, s rögtön a nyomában Demszky mindeddig hiperlojális embere, Bõhm András szólt be a PR-nyomulásban elszállt fõnöknek. (Nem õ az egyetlen közeli munkatársa, aki szembefordult vele: korábbi helyettese, Atkári János ma Demszky leghevesebb kritikusa.) Ráadásul – történetében elõször – a Fidesz méltó ellenjelöltet állított a népszerû óbudai polgármester személyében. Demszky további magas labdát adott ellendrukkereinek, mikor fõvárosi biztosnak és közgyûlési jelölnek “nevezte ki” az eddig pártfüggetlen szakértelmiségi hírében álló Bojár Iván Andrást. Mely lépés, fõként egyeztetés nélkülisége miatt saját pártjánál – legfõképp a frakcióvezetõ Bõhmnél - is kiverte a biztosítékot. Hagyjuk annak boncolgatását, menyire ízléses, hogy egy, éppen függetlensége révén presztízst szerzõ építészetkritikai mûhely vezetõje beáll kirakatembernek a nagypolitikus hóna alá. Mindez legyen az õ gondja. Bennünket sokkal inkább az érdekel, megérdemli-e az immár ötödszöri bizalmat Demszky Gábor? Bajos dolog ezt megítélni, hisz viszonyítási alap nemigen létezik. 1990 óta õ tölti be a posztot, nincs hát kivel összevetni, s Magyarországon, Trianon óta, nincs olyan, Budapesthez közelítõ méretû nagyváros, amelyhez mérhetnénk a fejlõdés gyorsaságát. (Még a külföldi példa gyanánt, bezzegvárosként emlegetett Prága lakossága is alig több mint fele Pestének). A kétszintû városmenedzsment miatt Demszky sok balhé, fennakadás felelõsségét átháríthatja a kerületekre. Ámde a mérleg ennek dacára is inkább negatív.   Tarlós nem jön be, hacsak... Budapestre a parkolási anomáliák, tengelytörõ kátyúk, õrjítõen hosszú forgalmi dugók, impotens városigazgatás, s néhol vizuális környezetszennyezésnek nevezhetõ látkép a jellemzõ. Mai napig képtelenek a gyakorlatba átültetni a sok metropoliszban jól bevált, a városmagból és környékérõl a gépkocsiforgalmat a perem felé terelõ, ingyenes park and ride (P+R) szisztémát. Az 1994-98 közötti koalíció – benne Demszky pártjával – a rendszerváltás óta egyedülálló módon kétharmados többséggel rendelkezett. Demszky persze a fenti hiányosságokat nagyrészt rajta kívül álló tényezõkkel magyarázza. Igazát - paradox módon - csak úgy demonstrálhatná, ha vereséget szenvedne. S amennyiben Tarlós alatt ugyanúgy lerobbannának a villamosok, mélyülnének a kátyúk és szintúgy autósereglet torlaszolná el a város csomópontjait, akkor mondhatná, lám, más se tud csodát mûvelni. Ám erre még a botrányok után is kicsi sansz van. Budapesten nem érvényesek a hagyományos politikai váltógazdálkodás törvényei. A fõváros – pár budai kerületet leszámítva – másfél évtizede szocialista-liberális hitbizomány. A szoclib törzsbázisnak Budapest megtartása emocionális kérdés. „Lehet, Demszky borzalmasan teljesít, de azt mégse hagyhatjuk, hogy a csúnya Orbánék triumfáljanak” – valahogy így gondolhatják. Mi tagadás, a jobboldal ’98 után tett azért, hogy hosszútávon elveszítse a pestiek kegyeit. Sokan nem felejtették el, hogy a Fidesz-elnök kormányfõként diadalittasan jelentette be: a vidéken az emberek kitörõ örömmel fogadták a 4-es metró építésének leállítását. Meg azt sem, hogy Orbán négy éve alatt Budapest egy fillért sem kapott címzett és céltámogatásokból. A melegszervezeteket a Szigetrõl kitiltani akaró Tarlós István elvihet valamennyi MSZP-szavazót, de aligha számíthat a nagyszámú szabadelvû budapesti voksára, bármennyire bírálják is az utóbbiak Demszkyt. Így, bár látszik, hogy keményebb verseny, szorosabb eredmény lesz, Demszky – korántsem érdemei által – minden bizonnyal marad. Hacsak nem robban le, szikraesõt hányva, még pár körúti Combino. Vagy nem kerül elõ a páncélszekrények sötétjébõl  néhány kompromittáló szerzõdés. Papp László Tamás Meddig tart (ki) a Demszky-éra? HVG, 2006. augusztus 2.